ma mi mentünk oviba Milánért, ebéd után, mármint mi, a három grácia. Szofi a már jól megszokott helyen felmászott a betonoszlopokra, majd onnan tovább sétálva, a zebránál vettem észre, hogy nincs meg a napszemüvege. kérdeztem hogy hol van? de már láttam is magam előtt hogy amikor odaértünk az oszlopokhoz, még megvolt, és mivel volt még negyedóránk az oviba érkezésig, az oszlopok pedig talán ha 200 méterre voltak, visszafordultunk érte. a zöldségestől még ki is szólt egy vásárló, hogy a napszemüveget keressük-e, mert ő látta ott az oszlopoknál, na de mire odaértünk, a szemüveg nem volt sehol. nem egy nagy érték, de szegény Szofi úgy elszomorodott, na meg én is, amikor egész úton hazafelé azt kérdezgette, hogy miért vitte el onnan valaki, ha egyszer nem az övé volt. :(

komolyan mondom, gombóc van a torkomban, most hogy ezt így leírom. nemcsak azért, mert sajnálom, mert irtó cuki volt benne, nem is az értéke miatt (volt vagy ezerötszáz forint), hanem mert olyan kis ártatlan, és tényleg nem érti, hogy sajnos van ilyen... hogy az emberek olyan dolgokat is elvisznek, amik nem a sajátjuk. és nem, nem vagyok dühös, inkább csak szomorú. 5 perc, komolyan, 5 perc sem telt el. aztán persze megkérdeztük a zöldségest, a gyrosost, mindenkit a soron, hogy nem adták-e be, de sajnos nem, a turkálós nő pedig adott neki egy másikat, amit Szofi ugyan elfogadott, de nem vette fel, és csak azt kérdezgeti hogy miért vitték el az oszlopoktól az ő szemüvegét. :-I

a hétvége történései tőmondatokban:

- lightos Milán-névnap ünneplés: mignon volt az ünnepelt választása.

- lightos házassági évforduló ünneplés: pár szóban megemlékeztünk az 5 évvel ezelőtti nagy napról, ágyban kávézás közben, körítésképp az elmúlt 5 év nyaralásairól készült fényképeket nézegettük.

- lightos takonykór lett úrrá mindannyiunkon, sajnos Koni is szörcsög, de szerencsére nem viseli meg nagyon.

- lightos nyaralós főpróbát is tartottunk: sátorállítás először, nem is olyan bonyolult, 1 óra alatt mindenestül tábort lehet verni, némi gyakorlat után akár fél órára is csökkenhet az idő. gyermekeink az ideiglenes otthonunkban töltötték a szombati sziesztaidőt, és kétség sem férhet hozzá, hogy nagyon élvezték! :)

- fentiek következménye az, hogy a nyaralásra majd csak lightosan pakolunk bármi mást, mivel a kempingcuccokon kívül nem sok dolog fér majd az autóba. :D

- lightosnak nem mondanám a vasárnapot, amikor A. motoros túrára (Pvvár - Veszprém - Bakonybél - Pannonhalma - Pvvár) indult, Anyukámék pedig hajnaltól estig tartó horgászós napot tartottak, én pedig itthon taknyolódtam a három törpivel. azért túléltük, mára pedig már mindannyian jobban vagyunk.

- mivel a szombati napon nem lehetett sem ánizs, sem édeskömény teát kapni a környéken (sem gyógyszertárban, sem drogériában), egy kósza, lightos gondolat jutott eszembe: mindjárt ledobok egy feles ouzot jéggel, csak úgy lightosan, hogy meglegyen a szervezetemben az ánizs áldásos hatása.

remélem nincs ilyen a valóságban, vagy legalábbis nem olvas, de ha mégis, megpróbálok előítéletektől mentes bejegyzést alkotni - nem biztos, hogy menni fog.

azt már többször kifejtettem, hogy ez a ma "divat" 1-2 év házasság után elválok dolog, főleg ott, ahol már gyerek is van, mennyire érthetetlen számomra, de sajnos szembesülnöm kell, kellett azzal, hogy ez a közvetlen környezetemben is már majdhogynem normálisnak számít. az, hogy egy gyerek az első évei során begyűjt 1-2-3 apukát is (slusszpoén, ha 1-nél többet így is hív), illetve élete során több, különböző vezetéknevű testvért hoz neki a sors, és mondjuk nem ismeretlen számomra a téma, a saját nagyapám is háromszor nősült, szóval mondjuk úgy, hogy lehet ez a normális.

az, hogy a kórházi adatfelvételkor már a második szülésnél is rákérdeztek, hogy az első gyermek édesapja is F.A.-e, most kifejezetten elkerekedett szemekkel kérdezték meg, hogy tényleg ugyanattól az apától készülök-e szülni a harmadikat, már engem is meglepett, az igen válaszhoz hozzá is tettem, hogy mi a klasszikus családkép hívei vagyunk.

amikor az ilyen-olyan igénylő lapokat kellett kitölteni, és gyerekenként minden sorban külön meg kellett adni azokat az adatokat, hogy mi a vezetékneve, tényleg soronként azt, hogy mi az anyja neve, és hogy mióta van a háztartásban, először ledöbbentett, utána pedig leesett, hogy talán tényleg én vagyok a maradi azzal az elgondolással, hogy számomra az az egyértelmű hogy minden gyerekemnek ugyanaz a vezetékneve, mindegyiknek én vagyok az anyja, és mindegyik születésétől fogva a háztartásunk tagja. tulajdonképpen tehát, meg sem kellene hogy lepjen, hogy a hivatalos papírok formátumai már teljesen átalakultak a mai "trend" szerint.

egyébként meg oké, szép dolog a nagy család, meg nem mindenki találja meg elsőre az igazit, meg lehet hogy így volt ez régen is, csak nem ennyire nyíltan, és próbálok elfogadóbb lenni ebben a témában, de megmondom őszintén, hogy nem megy. vagyis de: míg pár évvel ezelőtt kiakadtam egy-egy ilyen történet hallatán, mostmár beérem egy erőteljes szemöldökfelhúzással.

Ezentúl jó leszek,
állíthatom,
reggeltől estig,
tetőtől talpig
csupa jó leszek!
A füleimet ezentúl
mindig megmosom,
rendbe rakom a ruhám,
tiszták lesznek a körmeim,
köszönök szépen mindenkinek,
azt teszem csak,
ami szép és jó, ha már jó leszek,
és ezután az leszek!
Nem verekszem,
nem húzom meg a lányok haját,
semmit sem teszek,
amit nem szabad,
a legeslegjobb gyerek én leszek,

ha majd nagy leszek,
mert ezt a sok jóságot
észben tartani azért
nem tudja egy ilyen kisgyerek!

Fecske Csaba: Jó leszek!

(a középső- és nagycsoportos korú fiúk mondták a tegnapi ünnepségen :) )

- Anya, a Koni mikor tudja majd megfogni a papírt?

- Nem tudom, pár hét múlva. De milyen papírt?

- Hát a papííírt!

- De milyen papír, honnan van?

- Amit az Apa hozott, az a papír!

- Honnan hozta?

- Hát onnan ahol ott hagyta!

- De milyen papírt?

- Hát a Koni papírját!

- Milyen Koni papírját?

- Anya! Aaaazt, amit az Apa ott felejtett!

- Na de hol felejtette?

- Hát ahol ott hagyta! A Koni papírja, amit aztán hazahozott. Nem érted??

jaj. :D

rendes kis mediterrán család ez. :)))

Milán: Anya, ha te ilyet mondasz, akkor nem is vagyok a barátod!

Szofi: Anya, ha te ilyet mondasz, akkor hisztizni fogok visítva! (B-változat szerint: visítni fogok hangosan!)

kész rettegés az életem. :))

hejj de messze még a január,

de Barcelona miránk vár,

együtt repül a nagycsalád,

sállálállálálláláááá! :D

azt azért meg kell jegyeznem, hogy hiába a pörgős napok, mert hát ugye azért főzni, mosni, takarítani kell, három (A-val együtt négy :P :D) gyerek mellett is, üdítően hat rám hogy jut idő 1-1 blog/fb bejegyzésre, néhány e-mail váltásra, sőőt térképlapozgatásra is. :)

nem hiába írta Tracy Hogg (A Suttogó c. könyvében), hogy mennyire fontos a 4É: napirend szerűen (és nem feltétlen az órára-percre beosztott napirendre gondolok, csupán egy közösen kialakított rendszerre) az Étkezés, Ébrenlét, Édes álom és végül az Én igényeinek kielégítésére: ha magunkkal tudunk foglalkozni (és itt egy gyors lábgyantától kezdve pár oldal elolvasásán keresztül egy kis csetelésig mindenfélére gondolok), akkor sokkal intenzívebben, több energiával tudunk a másik három É-re koncentrálni, és én állítom, hogy az úgynevezett szülés utáni depresszió is elkerül.

jó tudom, megszokhatnám már, hogy az időjárás errefelé nem túl kiszámítható, meg felesleges is lázadozni miatta, de az mégiscsak bosszantó, hogy múlt hét pénteken, sőt még szombat délelőtt is simán el lehetett lenni fürdőruhában, tegnap este pedig már be is kellett fűteni. kérem vissza a nyarat! (már csak merő spórolásból is)

SA-éknál, de részben nálunk is, esküvői készülődéssel telt az elmúlt pár hét, amióta nálunk, vállfán lógott Szofi "királylányos-ramis" ruhája, azóta úgy kellett lebeszélni a kisasszonyt arról, hogy felvegye, merthogy ilyen ruhában nem játszunk itthon, nem eszünk, nem megyünk a kertbe, mert ez majd akkora kell, amikor SA-n is ilyen szép ruha lesz, vagyis szombaton. na a mi kis királylányunk már nagyon várta a szombatot, profin nemhogy tűrte, de élvezte a készülődést, a hajsütést és mindent, majd a család-rokonság beszámolója szerint nagyon ügyesen szórta a virágszirmokat, és ment a sor elején ahol kellett. fényképekből tudom, hogy gyönyörűszép volt a Menyasszony (ezúton is gratu nekik a házasságkötéshez, és az egész nap leszervezéséhez, csak jót hallottam!! :)). na de ami miatt a kölökduma kategóriáját nyerte el a bejegyzés:

én: na és ki volt a legszebb az esküvőn?

Szofi: hát ééééén!

majd kicsit elszomorodva hozzátette: de az éneklős bácsi azt mondta hogy az Anikó volt a legszebb.

:D

Konival való pocakosságom történetét azzal hagytam abba, hogy magas vérnyomással kórházba be, majd ideiglenesen ki, és vasárnap kellett volna visszamennem ellenőrzésre (vérnyomás, ctg) az ügyeletes dokihoz, mert az ÉnDokim a Balatonon töltötte a hosszú hétvégét, és csak kedd reggelre jött volna vissza.

természetesen nem hittem volna hogy mi majd még addig szülünk is, hiába az 1 ujjnyi méhszáj, valahogy éreztem, hogy Koni még mindig jobban érzi magát bent, mint kint. szombat estére Anyu munkát is vállalt (6-tól éjfélig kb), Öcsémék jöttek át szalonnát sütni, jól elvoltunk vagy este fél10-ig, későre is tolódott a fürdés és a lefekvés mindannyiunk részéről. Milán este megkérdezte, hogy na de akkor most mikor fog megszületni a kistesó?? mire mondtuk, hogy nem tudjuk, kérdezze meg tőle. a köldökömön át szoktak kommunikálni Vele, Milán fel is tette a nagy kérdést, amire állítása szerint a válasz az volt, hogy "hát most, az éjszakai tentézés után!" sanda mosoly hagyta el az arcomat, meg a gondolat, hogy oké, legyen így...

éjjel 1 óra volt kb, amikor rámjött az éjszakai menet (pisilhetnék), visszaérve az ágy szélén ültem és ittam, meg elmélkedtem egy kicsit, A. rá is kérdezett hogy mi van, én meg mondtam hogy semmi, és hogy el ne felejtsünk bemenni a kórházba az ellenőrzésre. ezzel le is dőltünk, el is aludtunk, illetve én csak majdnem, mert a kismama-agy nem olyan hogy csak úgy kikapcsol. fordultam egyet félkettő tájban, és éreztem hogy ujjaj, itt aztán minden csurom víz! :-o

szóltam is az uramnak (mert hát ugye szakmájába is vág :D) hogy folyik a víz, először nem értette, aztán hogy menni kell, azt sem értette, mert mondta hogy értette ő, de mit akarok én ezzel éjjel, aztán valahogy csak eljutott hozzá az, hogy a kórházba szülni, bár lehet hogy azért is volt ilyen nehézkes, mert magam sem hittem el a dolgot. eddig kétszer fájásokkal mentünk be, most meg még mindig sehol egy fájás, de még egy kósza keményedés sem, elfolyt vízzel bemenni a legszarabb (mondják ezt a tapasztaltabbak), és tudtam én is: ez innentől kezdve még akár 24 óra is lehet, mondjuk öröm az ürömben, hogy ez a 24 óra a maximum is egyben.

nos hát lezuhanyoztam, A. közben szendvicset készített nekem (szülés után azonnali ehetnék tör rám, ami jópár napig tart, tapasztalat! :D), szóltunk Anyunak aki fél órája ért haza a munkából, adtam puszit a nagyoknak, és mentünk szülni. fura volt, mert lélekben nem éreztem, csak a tudat volt meg, hogy még aznap találkozunk a legkisebbünkkel... talán ezért is nem indult be a folyamat úgy, ahogy már eddig megszokott volt. másrészt döbbenet, hogy egészen a 34-35. hétig kb mindenféle időjárás változást megéreztem, most pedig hiába jött hideg-meleg-jégeső-szélvihar, semmi nem hatott rám, még egy kicsi keményedésnyit sem. úton a kórház felé elborított a rengeteg kérdés: miért nem akar még megszületni? miért nem adja jelét annak hogy idekint is velünk lenne?

a kórházba érve természetesen ctg, adatfelvétel ésatöbbi, 3-felé pedig úgy határoztak, hogy felhívják a dokim, aki kérte a szülésznőt hogy akkor "kezdjük el", vagyis választhattunk szülőszobát (ezúttal a 4-est :)), kaptam beöntést, ami elvileg el is indíthatta volna a folyamatot, de sajnos nem így történt. 1 óra elteltével kaptam egy kis oxitocint, szülésznő megnyugtatott, hogy ne aggódjak, ez nagyon kevés, ettől nem fog jobban fájni, épp csak annyi amennyi beindítja a saját oxi-termelődésemet (ismét agyalni kezdtem, hogy miééért kell nekem külsős segítség? miért kell hogy szúrkáljanak, hogy plusszt adjanak, és különben is???), és folyamatos ctg és oxitocin vezetékekre és csövekre kötve vártam, hogy történjen valami. Dokim 5-re ért be, szegényt ilyen álmos ábrázattal nem láttam még sosem, megvizsgált, de nem tetszettem, azt mondta semmi előrelépés. :( oxitocin emelés, és labdára "ültettek", hogy na majd akkor ott nekem milyen jó lesz. így ment ez még vagy 1 órát, 6-kor is még csak kétujjnyira voltunk nyitva, Doki pedig csóválta a fejét, hogy nem lesz ez így jó. oxi emelés még, fél óra múlva amikor továbbra sem volt előre haladás, akkor azt mondta hogy valószínűleg az történt, hogy Konira tekeredett a köldökzsinór, és az tartja vissza, nem tud elindulni lefelé. kérdésemre, hogy akkor most mi lesz??? az volt a válasza, hogy nyugi, azért van ő itt, hogy ne legyen baj, és ha továbbra sem mozdulunk, akkor irány a műtő... vagy így, vagy úgy, de hamarosan babázunk. na több se kellett nekem, kértem engedélyt felállni és mászkálni (fél méteren belül, amíg az infúzió és a ctg engedtek :D), megbeszéltem Konival és magammal is, hogy engem márpedig nem fognak összekaszabolni, belőlem gyereket nem fognak kiszedni, belém nem fognak csöveken át be- és kivezetni dolgokat, meg varrogatni, és különbenis, úgyhogy szedjük össze magunkat és oldjuk meg ezt a dolgot. nem tudom, hogy agyban mennyire irányítható ez, és ha igen, akkor miért nem ment ez mondjuk pár órával előbb, de innentől kezdve a második fájás már FÁJÁS volt a javából, és a 7 után nem sokkal bekukkantó szülésznő (Szilvi) az arcomra nézve csak annyit mondott: hadd vizsgáljam meg! na ágyra fel, közölte hogy 4 ujjnyi (én meg gondoltam hogy szerintem túl vékonyak az ujjai, az nem lehet hogy máris :D), és hogy szól a DoktorÚrnak, aki a következő fájásra oda is ért, megvizsgált és kiadta az utasítást: lehet előkészülni, következő fájásra nyomhatunk!

a következő pillanatban ránéztem az órára, és akkor tudatosult bennem, hogy mire felébrednek a nagyok, Koni a karjaimban lesz, épp ahogy Milánnal megbeszélte a kishölgy. eszméletlen, hogy máris csapatjátékosok .... nagylevegőőőő, és most nagyot nyomni! .... és esküszöm olyan bénán álltam feküdtem ott, mint aki még sosem szült, elfelejtettem hogy nem kapkodjuk a levegőt, hogy hátra húzzuk a lábat, előre a fejet, és mindenért szólni kellett, és én tényleg közöltem is, hogy elfelejtettem hogy hogy kell. :D és közben éreztem, hogy jön már, hogy tényleg úton, de közben meg valahogy annyira kimerítő volt, nem tudtam kikapcsolni két fájás között, főleg hogy ez a kis lüke csaj végig mocorgott, még akkor is, amikor a feje félig kint volt. én ilyet még nem láttam (éreztem), szegény, biztos ő is evickélne kifelé, gondoltam magamban, meg valamit mondtam is két nyomás között, a cseppet sem kellemes (de annál hasznosabb) gátmasszázs közben, és valahogy olyan kusza és gyors volt minden, és annyira intenzív, hogy innentől teljesen összemosódtak a dolgok, és még egy nyomás, és már remegtem, és valamikor közöltem, hogy nem bírom tovább, vége, ennyi, mire Doki mondta hogy ugyan már, nincs hátra 10 perc (na jó, de milyen 10 perc???), és megint nyomni, és lábat hátrahúzni, és segítséget kértem, Szilvi a csípőjével tartotta az egyik lábam, Doki a másikat, A. a fejemet, én meg próbáltam kipréselni azt az óriási buksit odalent, és tényleg két nyomás volt hátra, és éreztem azt, ami sok olvasónak már biztos ismerős, amikor hirtelen kicsusszan, és ezzel együtt bizsereg az egész testem, és mosoly varázsolódik az arcomra, meg mindenki máséra, és egy pillanat alatt megváltozik a világ, és örömömben tényleg talán el is sírtam magam, de nem emlékszem pontosan, amire igen, az A. mosolya, meg a Doki szavai, hogy "méghogy elfelejtett szülni, haha", meg ehhez hasonlók, és hogy tényleg rá volt tekeredve a zsinór, ezért nem tudott ő jönni lefelé, és gyorsan el is vitték a dokinőhöz megvizsgálni, A-t hívták hogy menjen Apuka nyugodtan, én meg ott maradtam a szülőszobán, egyedül, és úgy remegtem, hogy azt hittem leesem az ágyról, csak a mosoly maradt az arcomon, de az még most is tart.

A. visszajött, karjában Konival, be volt bugyolálva, szinte csak a kis csík szemeit láttam meg a pisze nóziját, és mondtam valami olyasmit hogy gyönyörű, amit később átfogalmaztam, mert szegénynek olyan feje volt (akkor még) mint egy boxolónak: felpüffedt szemhéj és szemöldök, turcsiorr, lapos homlok, mondjuk azóta már sokat szépült, sőt. :D

Doki elmondta, hogy nincsen semmi gond, de a gyerekorvos ragaszkodik a kétórás megfigyeléshez, és ha lekerülök az osztályra, akkor láthatom - végtelennek tűnt az idő. mondjuk tartalmasan töltöttük: méhlepény (ismét megállapítottam hogy ronda, és nem értem ezt a gyereket hogy miért nem akart belőle kibújni :D), vizsgálat, és megint megúsztam 2 azaz kettő darab öltéssel, amit persze végighisztiztem, de hát kinek kellemes, ha a fentiek után még egyáltalán matatnak ott? közben megtudtam azt is, hogy 3850 gramm és 57 centi, Doki pedig elmondta, hogy előtte csütörtökön ő 3900-at mért, amit nem mondott, csak azt hogy háromésfél fölött, és hogy ugye hogy jobb, hogy nem mondta el? én meg mondtam, hogy jobb, bár gondoltam, hogy a háromésfél fölött az nem háromezerötötven. miután rendbe lettem téve, Koni megfigyelve, A. szendvicset a kezembe nyomva, Doki elbúcsúzott, ment vissza a Balcsira a családjához, mi pedig megkezdtük életünk újabb szakaszát, immár nagycsaládosként.

- Apa képzeld el, hogy volt itt ma egy villanyszerelő bácsi, szerelte a villanyunkat és pucér volt! vagyis volt rajta gatya de a pocakja kilátszott!

Apa csodálkozva nézett rám, félmosolyából ítélve sejthette, hogy ez azért kimagyarázható sztori. :D történt ugyanis, hogy a kinti, utcai villanyoszlopokon szereltek valamit egész nap, és hát igen, félmeztelenül. :))

még nem igazán tértem magamhoz a hazatérésünk óta, ezért vagyok ilyen szótlan. ha ide is ülök a géphez, akkor csak 1-1 kihagyhatatlan mondat jön ki belőlem, vagy 1-1 fotó a facebookra.

hétfő óta majdnem teljes üzemben működik a család, és amit 3 éve, Szofi születésekor mélyvíznek fogtam fel, most valahogy úgy érzem hogy paradicsomi napokat élünk, egy-két apróság (illetve nem az, de erről majd később) kivételével.

A. reggel 6-kor indul dolgozni, ágyba kapom a kávét (ja, a vérnyomásom azóta már rendben! :) ), fél7-körül ébred Koni, akivel összebújunk, cicizünk, és szerelmetesen szemléljük egymást vagy egy órán át. tisztába tétel után visszateszem az ágyába, el is alszik rövid nézelődés után, fél8-8 között pedig ébrednek a nagyok, akikkel szintén egy kis összebújással indul a nap.

Anyukám segítsége tulajdonképpen abból áll, hogy reggelente ő viszi Milánt az oviba, és minden mosott ruhánkat kivasalja, tekintettel arra hogy reggelente elég zűrös lenne a napkezdés ha nem így lenne, vasalni pedig utálok, mondjuk úgy hogy felbecsülhetetlen a segítsége. Szóval negyed9-fél9-körül távozik a nagy ovis, és csajos marad a ház, rendet rakunk, beágyazunk, reggelizünk, és 9-fél10 körül ébred a legkisebb, követelve a tízóraiját. egyre többet nézelődik evések után, Szofi pedig egyre többet szeretne vele foglalkozni, tegnap pl már ő tette tisztába, illetve a vetkőztetést és a pelenka kiszedését bíztam csak rá, de azt olyan profin és magabiztosan csinálta, hogy egy-két újanyuka akiket a kórházban láttam, megirigyelhetné.

a következő napirendi pont az ebédfőzés, ilyenkorra általában a mosás is lejár, tegnap pedig kertészkedtünk is (kibújtak a paradicsomok, ki kellett szedni közülük a gazt), gyorsan és aktívan telik az idő délig. fél1-kor ebédelünk, éppen akkor, vagy max fél órával később Koni is igényli a déli két fogást, majd Szofi sziesztázni dől le, mi pedig összebújunk a legkisebbel ismét, és bő 1 órán át gyönyörködöm benne (hogy ez kölcsönös-e, nem tudom, de olyan szépen néz rám :D).

utána hamar eltelik a délután, én is beájulok egy kicsit, fél5-körül pedig hazaérnek a fiúk is: ezen a héten még A. megy Milánért az oviba (jövő héten Anyu, aztán pedig majd mi sétálunk el a nagyfiúért). szóval fél5 után hangos lesz a ház, felébred Koni is, természetesen azonnal éhesen, és egyébként is mindenki egyszerre akar mindent, olyanná válunk mint egy nagy olasz család, mindenki hangos, mindenki nyüzsög és mindenki egyszerre beszél, és bevallom én baromira élvezem, bár A. néha kiakad, hogy nem lehet egy mondatot elmondani anélkül, hogy valaki közbe ne szólna. :D

7-körül van még Koni-kaja, fél8-kor egyszerre fürdenek a gyerekek, 8-ra végez a sor (addigra mi is tisztán), és jön az esti műsor, Halász Judit éneklés, Kisvakond nézés, vagy tegnap este pl diavetítőztünk, 9-kor pedig nyugovóra tér a család, Koni fél10-tájban még rátölt egy kicsit a 7órai vacsira, aztán elcsendesül a ház.

és igen, még mindig mocskos mázlisták vagyunk, mert fél3-körül ébred egy bő negyedórás álomevésre a legkisebbünk, illetve ma hajnalban még volt egy jelzés, de csak 5perces ivászat volt, ami után mindketten beájultunk.

Koni amúgy múlt hét péntek óta ki lett költöztetve a teraszra, legalábbis reggeltől ebédig kint élvezi a friss levegőt, aztán van, hogy délután is ott alszik jó nagyot. mediterrán lányt nevelünk. :)))

összességében azt mondhatom, hogy szuperül telnek a napjaink, mindenre és mindenkire jut elég idő, senki nem ideges, sírós, sértődős, és a fent említett apróság ami nem is olyan apró, de talán mégis, Milán nem-akar-az-oviban-aludni ügy, ami megoldódni látszik, mert reggel még nem akar (hétfőn sírt is odaérve :( ), de aztán mégis elalszik, és jókedvűen, felpörögve tér haza, és meséli az élményeit. gondolom neki is vissza kell rázódni, de azért kérdezgeti már, hogy mikor is lesz az a nyári szünet. :)

/és most, hogy így átlátom hogy mikor mire mennyi időm jut, holnapra talán beígérhetek egy szüléstörténetet is.../

az alábbiról jut eszembe, hogy a legkisebbünk, lévén akkora mint egy 1-2 hónapos gyermek, és annyit is eszik, mint egy 1-2 hónapos gyermek, mire útlevélfotózásra kerül a sor, ugyanúgy, vagy még úgyabbul fog kinézni mint Szofi, akinek a fényképén, ami 6hetes korában készült, tulajdonképpen egy óriási toka látszik, két csík-szemmel. szegény... szép emlék lesz. :D

- Anya, hogy ha nyár van, akkor miért nem megyünk már valahova?

:))

- Anya, neked már majdnem olyan picike a pocakod mint Apának!

______________________________________

- Anya, te hány éves vagy?

- harminchárom.

- hűűűűűű, az nnaagyon sok!

______________________________________

- Anya, neked azért ekkora a feneked mert sok a kaki benne?

- khm. igen.

- és azt mindet ki fogod tudni kakilni?

- hát, remélem.

______________________________________

... és ezt így kevesebb mint egy hét alatt! :D

úgy megörültem, amikor a kórházban azt mondták, hogy apukának nem kell bemenni az oephez Koni taj kártyájáért, mert az az új módi, hogy automatikusan kiküldik, 2 héten belül. bár mint tudjuk, ez inkább 2 hét múlva lesz, mint előbb, de sebaj - gondoltam én akkor. igenám, de ahhoz, hogy el tudjam intézni a családi pótlék, anyasági, tgyás, ovis étkezési kedvezmény és minden más ügyet, taj szám kellene... gratulálok állambácsi, nyertél 2-3 hetet. :-I

- Megpucolod a zöldségeket?

- Hol van az még? Előtte inkább igyunk egy frappét, nehogy valami bajunk legyen.

na hát időrendben nem úgy írom a dolgokat, ahogy kellene, de egyrészt nincs is kedvem ideülni, másrészt lusta is vagyok most. illetve ez így igazából nem a legjobb szó, mert közben pörögnek a napok, és nem telik semmittevéssel egyetlen perc sem, csak jobban esik napozni akkor, amikor ideülhetnék. :)

szóval most csak pár szó rólunk: olyan, mintha máris összeszoktunk volna. Milán máris akart oviba menni, úgyhogy tegnap odatelefonáltunk és ma már ment is, eddig pedig Apával volt összenőve, és bármire kértem, ő nem nagyon ért rá, mert "sok a dolga", és csak néha jött feltöltődni egy puszi-ölelés idejére. nem bántam, ő (is) a férfi a háznál, tették a dolgukat. Szofi állandóan a sarkamban van, segít, adja Koni zokniját, ruháját, letekeri a fürdetőkrém kupakját, hoz textilpelust, ha pedig éppen alszik a legkisebbünk, akkor babázik: böfiztet, tisztába tesz, altat. a tegnapi nap csúcsa az volt, amikor alvásidőben benéztem hozzájuk, és Szofi úgy aludt, hogy a babája a pocakján hasalt... épp, mint ahogy mi voltunk Konival a kórházban - itthon azért nincs idő ilyen formájú henyélésre, max negyedórára, de Szofi megoldja. :D

Koni nagyon kiegyensúlyozott és nyugodt baba, az eszik-alszik ciklust nem nagyon zavarja meg semmi, 2-szer van ébren hosszabban, a reggeli első (6-körüli) etetés után, és fürdetés után, ami most 8-fél9 körül van. utána kaja, rá negyedórára irdatlan adag kaki, majd ismét kaját igényel (ha már van hely, ugye :D), utána még egy kis böfi és nézelődés, elköszönés a nagytesóktól, és mindenki nyugovóra tér. ha pedig az éjszakánk így marad, mint ahogy most van, akkor ismét jöhet a "mocskosmázlisták" jelző, ugyanis egyetlenegyszer ébred fel, enni, 2-kor, és rendesen álometetésben van részünk, ő is alszik félig meg én is, 20 perc alatt elcuppogja ami belefér, majd alszik is tovább reggelig.

tegnap eljutott hozzánk a gyerekorvosunk is, a doktornéni a nagyoktól is el volt ájulva, aztán megvizsgálta Konit és nem győzte dicsérni, hogy milyen nagy és erős, természetesen mindent rendben talált, és külön dicséretet kaptunk arra, hogy már most hogy emelgeti és forgatja a fejét hason fekve. csúcs, természetesen büszkeanyuka visszaemlékezett arra, hogy 3 és 4 évvel ezelőtt is ilyeneket mondott a nagyokra, szóval lehet hogy előbb-utóbb még elszállok magunktól, ha eddig még nem tettem volna. :D

szóval nyugodtan és harmonikusan telnek a napok, tiszta rózsaszín felhős időszak ez most, nagyon élvezem - illetve érezhetően nemcsak én, szóval maradjon minden így! :)